Országos bojkottra szólítanak fel civil szervezetek, mert az Auchan Magyarország Kft. kérésükkel ellentétben nem állt el természetromboló áruház-bővítési szándékától.
A szolgáltató-váltás lehetőségét törvény (Get 37. §.) teremtette meg. Eszerint a fogyasztó bejelentésétől/felmondásától számított 3 napon belül köteles a szolgáltató nyilatkozni a tudomásulvételről. A fogyasztó visszatartásának egyetlen lehetősége, ha van lejárt számlatartozása a szolgáltató irányába. Ez gátat gördíthet egy új szerződés elé, ezért már a váltás pillanatában jó, ha tudjuk, hogy van-e tartozásunk (esetleg a felmondó nyilatkozat előtt érdemes lehet az egyenleget lekérdezni). A felmondás nyomán (ha nincs számlatartozásunk) a korábbi egyetemes szolgáltatási szerződésünk a tárgyhót követő hónap utolsó napjával szűnik meg. Példával szemléltetve, ha január 10-én tettük meg a felmondásunkat, akkor a szerződésünk csak február utolsó napjával fog megszűnni. Ennek tudatában érdemes szervezni az átállást a szolgáltatók között.
Kétfordulós játékot szerveznek a fogyasztóvédők, takarékos családoknak, személyeknek. A www.megtakaritasiiskola.hu oldal szerkesztői két forduló után hirdetnek nyertest, értékes pénz és tárgynyereményekkel.
Ha a farsangi bálon a gardróbban hányódó régi holmi helyett új ruhakölteményben szeretnénk pompázni, vagy gyermekünknek szeretnénk megfelelő farsangi jelmezt találni, vásárolhatunk egy szép új darabot vagy akár kölcsönözhetünk is.
A Magyar Turizmus Zrt. régi magyar hagyományt támasztott fel a Torkos Csütörtök kampány keretében. Régi szokás szerint ugyanis a hamvazószerdát követő csütörtökön felfüggesztették a böjtöt egy napra a farsangi maradékok elfogyasztása végett. Íme egy-két jó tanács, hogy csak a gyomrunkat, és ne a pénztárcánkat terheljük meg eme torkos-tobzódó napon!
A PPO-botrányhoz kísértetiesen hasonló ügyben hozott jogerős bírósági határozat valódiságát megkérdőjelező nyilatkozatok keringenek az interneten, melyek ismét fogyasztók ezreit téveszthetik meg.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Vj-003/2010. ügyszámon eljárást indított a Magyar Telekom Nyrt. ellen a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat feltételezett megsértése miatt.
Az emelt díjas SMS-ek és mobiltartalmak igen kedvelt, és egyre szélesebb körben elterjedt "áruk", de el kell ismerni, hogy sokan vannak azok is, akiknek a nem kellően körültekintő mobilozásért magas árat kellett fizetnie. A probléma - legalább is részben - megoldódni látszik
Felháborodott diák fordult a fogyasztóvédőkhöz, mivel gimnazista barátai többsége befizetett az olcsónak tűnő síútra, ám neki szülei nem adtak pénzt a bizonytalan hátterű üdülésre. Az oldalon ugyanis sem utazási iroda (?) neve, sem a címe, sem a nyilvántartási száma nem volt megtalálható, csak és kizárólag egy mobil telefonszám és egy e-mail cím. A honlapon található utazási szerződésben olyan feltételeket találhatunk, melyek az utazókra nézve hátrányosabb feltételeket tartalmaznak a hatályos kormányrendeletnél, vagyis jogszabályellenesek.
Az utóbbi fél évben jelentős számú panasz érkezett nyílászárók felszerelésével kapcsolatban a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete tanácsadó irodáiba.
Egymillió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a KiK Kft.-re, mert a vállalkozás olyan piacelsőségi állításokat tett, amelyeket nem tudott igazolni.
A téli sportok szerelmesei legkésőbb kora ősszel izgalommal telten kezdik lapozgatni az elkészült katalógusokat, felkeresni kedvenc weboldalaikat: a szállásfoglalással már ekkor el kell kezdeni foglalkozni, hogy választhassunk. A minőségi (igényes kivitelű pályaszállások) szálláshelyek többségén már ekkor sincsen hely, azokat évről-évre törzsvendégek lefoglalják. Az utazási irodáknak azonban még ekkor is széles a kínálatuk.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Vj-132/2009. ügyszámon eljárást indított az INVEST HOLDING SYSTEM Kft. ellen a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat feltételezett megsértése miatt.
Advent Bécsben, Prágában, Pozsonyban....Sokat hallott ajánlat, de ha kint vagyunk figyeljünk oda arra is, hogy az itthon maradottakkal kapcsolatban tudjunk maradni, hiszen az ünnepek alatt ez különösen fontos.
Süssünk-főzzünk takarékosan! Nem is gondolnánk, hogy mennyi pénzt megspórolhatunk az energián, ha egy kicsit odafigyelünk főzés közben. Ehhez gyűjtöttünk össze praktikus tanácsokat.
Az ALL-FINANCE MANAGEMENT Kft. által a www.ingatlandepo.com internetes oldalon korábban közzétett, internetes hirdetési szolgáltatás igénybevételére vonatkozó, 2008. október 12. napját megelőzően hatályos ÁSZF 3. azon feltétele, mely szerint „a szerződő felek közötti szerződés a Szolgáltató visszaigazolása nélkül is létrejöttnek tekintendő”, - valamennyi, ezen időpontot megelőzően az ALL-FINANCE MANAGEMENT Kft.-vel szerződő félre kiterjedő hatállyal érvénytelen.
Az Európai Bizottság nemrégiben közzzétett jelentése szerint a karácsonyi égők körülbelül 30%-a jelent valamilyen veszélyt, így áramütés- és tűzveszélyt a fogyasztókra és a háztartásokra.
Megjelent a Tudatos Vásárló magazin Ital című száma. Inni muszáj, de nem mindegy mit, mennyit és miből. A naponta fogyasztott különféle italoknak vagy éppen az azokat tároló palackoknak ugyanis komoly egészségi hatásai lehetnek.
A Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete (FOME) a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Észak-alföldi Regionális Felügyelősége együttműködésével az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretén belül elnyert pályázata keretében megvalósuló sajtótájékoztatóval egybekötött lakossági fórumot tart Debrecenben.
Egy gyermek számára talán a legnagyszerűbb karácsonyi ajándék egy háziállat. Kevés olyan ajándék van, amivel nagyobb örömet lehet szerezni, de sok fejtörést is okozhat a nem kellően gondos választás. Adventi naptárunk mai számában néhány jó tanáccsal igyekszünk segíteni azokat, akik kisállatot vásárolnak ajándékba.
A technika fejlődése megállíthatatlan, mi pedig tevékenységünk során arra törekszünk, hogy a fogyasztók tájékoztatásának legváltozatosabb módjait is megtaláljuk. Ennek szellemiségében a legfrissebb híreink mostantól elérhetőek a twitter.com internetes oldalon keresztül is, akár RSS formájában is. Az RSS előnye, hogy internetes oldal betöltése nélkül is böngészhető tartalma egy egyszerű RSS olvasóval.
Tapasztalataink szerint karácsony előtt a webes vásárlások száma is jelentős mértékben megnövekszik az évközben megszokott mértékhez képest. Van azonban néhány "aranyszabály", amelyet fogyasztóként jó ha tudunk.
Nem tudja, hogy díjreklamációra miként van lehetőség? Sajnos ez nem is olyan egyszerűen megválaszolható kérdés. Tanácsadó kollégáink segítségével megismerheti a legfontosabb tudnivalókat.
Jönnek a hidegebb napok, ami számos háztartásnak jelentős anyagi terhet jelenthet az ünnepek közeledtével. Kérdés, hogy miként próbálhatjuk csökkenteni a fűtésszámlánkat. Vannak-e olyan apró trükkök, háztartási praktikák, amelyek segíthetik a spórolást.
Nem egyszerű a választás, ha sokáig pompázó, az ünnepek fényét emelő fenyőfát szeretnénk választani. Nincs is annál nagyobb bosszúság, ha a kiválasztott fa a leveleit már a díszítés során is hullatja és karácsony másnapjára szépségét elveszítve elkezd besárgulni vagy teljesen elszórja tűleveleit. Éppen ezért érdemes a fenyőfa vásárlása és későbbi tárolása, gondozása során néhány alapvető dologra magunknak is odafigyelni.
"Így fogyasztunk mi - életképek napjaink fogyasztói társadalmából" címmel fotókiállítás nyílt a mai napon. A kiállítás megnyitójának a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (1051 Budapest, Szent István tér 15.) adott helyet. A kiállításon bemutatott, több száz közül kiválasztott alkotások jól tükrözik napjaink fogyasztói társadalmának karakteres vonásait. A megnyitó után a kiállítás három hétig megtekinthető a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban. A jövő évben a fotókiállítás további vidéki helyszíneken is látható lesz.
Karácsony közeledtével jóval több műszaki terméket vásárolunk, mint év közben. Gyakori probléma ugyanakkor a feszültség alatt álló vagy nem megfelelően szigetelt részek érintéséből adódó sérülés vagy a termék működése során bekövetkezett túlmelegedésből fakadó égési sérülés. Ezek megelőzéséhez segítségül összeszedtük a tipikus termékbiztonsági problémákat, amelyekkel műszaki termékek vásárlása során találkozhatunk.
Manapság nagyon divatosak az úgynevezett szuperhatékony, intelligens tisztítószerek. Minden helyiségre külön-külön találhatunk tipikusan az adott területre alkalmazható szereket, amelyek szinte már helyettünk végzik a munkát. De vajon ugyanolyan hatékonyak-e, mint a régi szerek? Érdemes átgondolni, hogy egy-egy természetes anyag, amelyeket a háztartásban egyébként is megtalálhatunk, használható-e akár takarításra is.
Váratlan szoftverprobléma okozta a hívásfogadási gondokat a Telekom mobilhálózatában pénteken. Az üzletszabályzat alapján kötbér jár az ügyfeleknek.
A technika megállíthatatlanul fejlődik. Ezt tükrözi az is, hogy egyre többen böngésznek internetes oldalakat, olvasnak elektronikus könyveket. Kérdés, hogy a hagyományos könyv elveszíti jelentőségét és a Gutenberg-birodalom végleg összeomlik, vagy a könyv nem vész el csak átalakul? A válasz a technikai fejlődés új irányai alapján talán eldőlni látszik.
Közeledik a mikulás. Évről évre jelentős mennyiségű csokoládéterméket vásárolunk az üzletekben. Tudjuk azonban, hogy mikor mit is veszünk valójában?
A Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete adventi „naptár” címmel tanácsadó cikksorozatot indít, amelyben az adventi időszak minden napján rövid és praktikus tanácsokat ad a karácsonyi vásárláshoz.
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott két távközlési szolgáltató, a Pannon GSM Zrt.és a Vodafone Zrt. - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A két társaság mobilinternetes szolgáltatásait népszerűsítő reklámjaiban intenzív internetezésre bíztatta a fogyasztót, majd a felhívásnak megfelelő magatartást tanúsítókat az adatforgalom lassításával szankcionálta. Emiatt a Pannon 15 millió, a Vodafone pedig 10 millió forint bírságot kapott.
Bár napjaink Magyarországában már teljesen elfogadott, hogy nemcsak boltokban lehet vásárolni, hanem vannak egyéb kereskedelmi formák is, az azokban való fogyasztói jártasság a jogok tekintetében még mindig nem a legmegnyugtatóbbak. Főleg az idősebb generáció érintett, hisz ők azok, akik az üzleten kívüli kereskedés egyik legnagyobb veszélyeit jelentő termékbemutatós vásárlást választják.
Mindennapjainkhoz manapság egyre inkább hozzátartozik az internet használata, a bankkártyával történő fizetés, és ezeknek köszönhetően az interneten történő vásárlás, utóbbi pedig nemcsak belföldön mehet végbe, hanem határon átnyúló szerződéskötéssel, külföldön is. Az Európai Bizottság nemrégiben épp a határokon átnyúló online vásárlásról készített jelentést. A kutatás meglepő eredménnyel zárult: a megrendelések 60%-át utasították vissza valamilyen indokkal amikor kiderült, hogy a fogyasztó egy másik tagállamból kíván vásárolni.
A Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete idén is átlátható formába öntött, praktikus és kézzelfogható ismertető kampánnyal igyekszik segíteni a fogyasztókat a kötelező gépjármű-felelősség biztosítás átszerződési időszakában.
Új, egységes biztonsági előírásokat készül bevezetni az EU az újszülöttek és kisgyermekek részére készített ágyak, matracok, paplanok és hálózsákok vonatkozásában. A tagállamok október 21-én hagyták jóvá az új szabványokat. A szavazásra az Általános Termékbiztonsági Bizottságban, Brüsszelben került sor.
Fogyasztóvédelmi tanácsadó irodáinkban rendszeresen találkozunk azzal a jelenséggel, hogy a fogyasztókat a műszaki cikkeket forgalmazó vállalkozások ügyfélszolgálata jótállási igény bejelentésekor közvetlenül a szervizbe küldi, azzal az indokkal, hogy így hamarabb elintézésre kerül az ügye.
Hogyan küzdhet az infokommunikációs technológia a klímaváltozás ellen? Akár így is aposztrofálhatnánk azt a célkitűzést, melyet a Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) a legnagyobb mobiltelefon gyártókkal karöltve fogalmazott meg. A kezdeményezés lényege, hogy a mobiltelefonokhoz használt töltők uniformizálásával igen sok energiát és a feleslegesen legyártott különböző kiegészítők tömkelegét lehetne megspórolni.
Tucatnyi, köztük több pénzügyi tárgyú törvényt módosító javaslatcsomagot nyújt ma be a parlamentnek a kormány. Az elképzelések két csoportra oszthatók: egy részük a banki ügyfelek nagyobb védelmét szolgálná, míg a többi a pénzügyi felügyeletet erősítené - derült ki a tegnapi kormányszóvivői tájékoztatón.
Az Európai Bizottság fogyasztóvédelmi felelőse október 23-án, pénteken 15.00 órától élő internetes beszélgetés (online chat) keretében cserél eszmét az EU polgáraival az őket fogyasztóként megillető jogokról.
Összesen 1,7 millió forint bírságot kapott a Gazdasági Versenyhivataltól (GVH) a Propharmatech Kft. A vállalkozás az általa forgalmazott R47-Protumol ápoló krémről azt állította, hogy az alkalmas különböző eredetű daganatos megbetegedések megelőzésére, kezelésére. Állításait azonban a cég nem tudta bebizonyítani.
Idén október végétől még a régi feltételekkel válthatnak a kötelező gépjármű-biztosítási piacon átszerződni akarók, 2010. január 1-jétől ugyanakkor új szabályok lépnek életbe – jelentette be Varga Csaba, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) főigazgatója a Magyar Biztosítók Szövetségével (MABISZ) közösen tartott sajtótájékoztatón. Az elmúlt hónapban a „kötelező” piacán megtett intézkedések után a Felügyelet a továbbiakban is fokozott figyelemmel gondoskodik az ügyfelek biztonságáról.
Talán éppen a reklamáló vevő, egy nevetséges akció, vagy egy „pocsék áru” járhatott az eszében a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete vezetőinek, amikor a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság támogatását kérték egy fogyasztóvédelemmel foglalkozó, országos fotópályázat és kiállítás megszervezéséhez.
Az internetes vásárlásnak számtalan előnye van. Nem csak a fogyasztó szemszögéből, hiszen a forgalmazó is mentesül ezáltal például az üzlethelyiség fenntartásának költségei alól, így közvetve az egyes termékek vételárát sem növelik ezek a kiadások. Az utóbbi időben igen sok érv fogalmazódott meg pro és kontra a webshopok gyakorlatával és a vonatkozó szabályozással kapcsolatban.
A Fogyasztóvédők tapasztalatai szerint még ma is általános, hogy a boltokban, pékségekben kapható kenyerek fogyaszthatósági ideje már a vásárlást követő nap lejár. A gyenge minőségű kenyerek sajnos jóval nagyobb számban találhatóak az üzletek polcain, mint az akár napokig fogyaszthatóak.
A hétköznapi életben felmerülhet a kérdés, hogy tönkrement, elromlott szemüvegünket köteles-e megjavítani, kicserélni az értékesítő optika, ahol az adott eszközt vásároltuk, egyáltalán vonatkozik-e rá kötelező jótállás.