FOME
2012. február 08., szerda | Névnap: Aranka
A felelősségbiztosításra irányuló kötelezettség
Kezdőoldal / KGFB / A felelősségbiztosításra irányuló kötelezettség

 

A.) A felelősségbiztosítás jelentősége

 

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás célja, hogy a közlekedési baleset során keletkező károk megfelelő megtérítését biztosítsa. Jelenleg Magyarországon közérdekből biztosítási kötelezettség van érvényben a gépjárművek vonatkozásában. Ennek keretében minden magyarországi telephelyű gépjármű üzemben tartója köteles a gépjármű üzemeltetése során okozott károk fedezetére felelősségbiztosítási szerződést kötni, és azt folyamatos díjfizetéssel hatályban tartani. Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás nélkül nem vehetünk részt a közúti forgalomban.

 

A gépjármű üzembentartója köteles a gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés megkötésére. Rögtön felmerül egy újabb kérdés, hogy ki minősül jogi értelemben üzembentartónak. Az üzembentartói kör meghatározása kettős, ugyanis üzembentartó lehet egyrészt a gépjármű telephelye szerinti ország hatóságai által kibocsátott okiratba bejegyzett üzemben tartó, másrészt pedig a gépjármű tulajdonosa.

 

A járművet akkor lehet forgalomba helyezni, ha a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás meglétét igazolták. A közlekedési igazgatási hatóság a nyilvántartásba vétellel egyidejűleg nem állít ki forgalmi engedélyt ugyanis, ha a kérelmező nem tudja igazolni a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás meglétét. Ebben az esetben a bemutatott forgalmi engedély „Hivatalos feljegyzések” rovatában ezt jelölni kell, és az ügyfelet hiánypótlásra kell felszólítani.

 

 

B.) Új gépjármű vásárlása

 

  • a gépkocsi,
  • a motorkerékpár,
  • a mezőgazdasági vontató,
  • a négykerekű segédmotoros kerékpár (quad),
  • a pótkocsi,
  • a lassú jármű

a közúti forgalomban érvényes hatósági engedéllyel és jelzéssel vehet részt. A rendszámtábla állandó és ideiglenes lehet. Az állandó rendszámtábla a betűjelből és számjegyből álló kombinációkon kívül a nemzeti színeket és H jelzést (régi típusú rendszámtábla), vagy az európai zászlót jelképező kék mezőben 12 sárga csillagot és fehér H jelzést (új típusú rendszámtábla), az ideiglenes rendszámtábla a betűjelből és számjegyből álló kombinációkon kívül a nemzeti színeket és H jelzést tartalmazza.

 

Új gépjármű vásárlása esetén érdemes szem előtt tartani, hogy a kötelező felelősségbiztosítás meglétére irányuló kötelezettség a mindenkori üzemben tartót a gépjármű hatósági jelzéssel (rendszám) való ellátásának időpontjától a gépjármű forgalomból való kivonásáig terheli.

 

A szerződés megkötését ugyanakkor nem akadályozza meg, hogy a gépjármű rendszáma a vásárlás időpontjában még nem ismert. Nem csak a gépjárművet értékesítő vállalkozás (szalon) által meghatározott biztosítókkal, hanem más helyen is megköthető a kötelező felelősségbiztosításra irányuló szerződés. Ilyenkor a gépjármű rendszámának utólagos beírásával oldható meg a szerződéskötés.

C.) Használt gépjármű vásárlása

 

Ha használt gépjárművet vásárolunk, akkor érdemes odafigyelni arra is, hogy, az adásvételi szerződés aláírását követően ne üljünk nyomban a vásárolt gépjárműbe, hiszen a tulajdonos személyének változásával a fennálló kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás hatályát veszti. Ha a szerződéskötésre a tulajdonjog átszállása miatt kerül sor, az új üzemben tartó köteles a tulajdonjog átszállását követően a biztosítási szerződést haladéktalanul megkötni.

 

A járművezető köteles a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás fedezetének fennállását tanúsító okiratot az ellenőrzésre jogosult hatóságnak átadni. Ehhez a forgalmi engedélyünk mellett kell tartanunk az ajánlati igazolót, a kötvényt, vagy a biztosító által kiadott igazolólapot. Amennyiben a közúti ellenőrzés során a gépjármű vezetője a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás fedezetének fennállását nem tudja igazolni és az a járműnyilvántartásból sem állapítható meg, úgy az intézkedésről készült jelentés (feljelentés) egy példányát a rendőrség három munkanapon belül megküldi az üzemben tartó lakóhelye (székhelye) szerint illetékes közlekedési igazgatási hatóságnak. A közlekedési igazgatási hatóság pedig haladéktalanul felhívja az üzemben tartót a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás fedezete fennállásának igazolására.

 

TIPP:

 

Interentes biztosítási alkusz igénybevételével áthidalható ez a probléma, hiszen az alkusznak adott megbízásban megadhatjuk a kárviselés kezdő időpontját, melyet célszerű az adásvétel (illetve a tényleges átvétel) időpontjára időzíteni. Ez egyszerű és kényelmes módja a szerződéskötésnek, ráadásul több biztosító ajánlatát is össz lehet vetni

 

 

D.) Használt gépjármű eladása

 

A vevő általi forgalomba helyezése előtt a jármű tulajdonjogában bekövetkezett változás nyilvántartásba vételekor el kell végeztetni az előzetes eredetiségvizsgálatot. Az adásvételi szerződés mellé csatolni kell az eredetiség vizsgálat eredményét igazoló határozatot, továbbá az autó törzskönyvét és forgalmi engedélyét, majd 15 napon belül az adásvételi szerződés másolatát el kell juttatni az okmányirodába. Nincs konkrét szabály arra vonatkozóan, hogy az eredetvizsgálat hatósági díját melyik fél fizesse, ezért a kérdést érdemes még idejében tisztázni.

 

A biztosító kockázatviselése a tulajdonjog átszállása időpontjával szűnik meg. Emiatt amennyiben eladjuk a gépjárművünket, úgy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás megszüntetéséhez a biztosítónak is el kell juttatnunk az adásvételi szerződést. 2010. január 1-től a szabályozás annyiban változik, hogy az üzembentartónak tulajdonjog átruházása esetén csak az okmányirodát kell értesítenie, a biztosító felé nincs külön bejelentési kötelezettsége.

 

E.) Gépjármű forgalomból való kivonása

 

Lehetőség van a gépjármű forgalomból történő végleges kivonására is. A gépjármű tulajdonosa köteles a forgalomból véglegesen kivonásra szánt, továbbá amennyiben nem kívánja megjavíttatni, úgy a biztosítók által jelentésre kötelezett hulladékká vált gépjárművet a bontónak, a gyártónak vagy az átvevőnek (a bontó nevében eljáró gazdálkodó szervezet) átadni. Az átadás tényét igazoló bontási átvételi igazolás mindkét fél általi aláírását követően történhet meg a gépjármű forgalomból történő végleges kivonása tényének a járműnyilvántartásokba történő bevezetése. A biztosító kockázatviselése a forgalomból való kivonás időpontjával is megszűnik.

 

A gépjármű ideiglenes forgalomból történő végleges kivonására is lehetőség van. Ekkor a közlekedési igazgatási hatóság az erre irányuló kérelemben meghatározott időtartamra, de legfeljebb hat hónapra a rendszámtáblán lévő címke érvénytelenítése nélkül bejegyzi a kivonás időtartamát a járműnyilvántartásba és a forgalmi engedély „Hivatalos feljegyzések” rovatába. A forgalomból ideiglenesen kivont járművel a kivonás időtartama alatt a közúti forgalomban nem lehet részt venni, ezt követően azonban a közúti forgalomban külön közlekedési igazgatási eljárás nélkül részt vehet.

 

A biztosítási szerződés és így a biztosító kockázatviselése a forgalomból való ideiglenes kivonás tartama alatt szünetel. A szünetelés a bejelentés napjától kezdődik és legfeljebb hat hónapig tarthat. A szünetelés akkor is megszűnik, ha a gépjármű ismételten forgalomba helyezésre kerül.

 

2010. január 1-től az üzembentartónak a gépjármű forgalomból kivonása esetén a biztosító felé nincs külön bejelentési kötelezettsége (csak az okmányiroda felé).

 

F.) Gépjármű üzembentartójának halála

 

Az üzemben tartó halála esetén a gépjármű abban az esetben vehet részt a forgalomban, ha annak birtokosa a halál tényét a biztosítónak bejelentette, és a szerződést díjfizetéssel hatályban tartja. A szerződés egyébként 2009. december 31-ig díjfizetéssel legkésőbb a hagyatéki eljárást lezáró határozat jogerőre emelkedéséig, 2010. január 1. után pedig a hagyatéki eljárást lezáró határozat jogerőre emelkedésétől számított 30 napig tartható hatályban.

 

PRAKTIKUS TANÁCSOK:

 

  • használt gépjármű vásárlása esetén az adásvételi szerződés aláírása előtt gondoljunk arra, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra új szerződést kell kötnünk

  • mindig tartsuk magunknál a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás fedezetének fennállását tanúsító okiratot

  • amennyiben a közúti ellenőrzés során nem tudtuk a rendőr felhívására a a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás fedezetének fennállását tanúsító okiratot bemutatni és a közlekedési igazgatási hatóság felhív erre minket utólagosan úgy ennek haladéktalanul tegyünk eleget

  • a gépjármű eladás esetén az adásvételi szerződést vagy másolatát mihamarabb juttassuk el biztosítónkhoz

 

INFORMÁCIÓ:

 

Kétféle üzembentartói fogalmat kell megkülönböztetnünk. Kártérítési perekben gépjárművek üzembentartójának azt kell tekinteni, aki a fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytatja. Folytatásnak az ismétlődő, rendszeres és tartós tevékenység minősül. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra irányuló kötelezettség szempontjából az üzembentartó a gépjármű telephelye szerinti ország hatóságai által kibocsátott okiratba bejegyzett üzemben tartó, másrészt pedig a gépjármű tulajdonosa lehet. Ezt az éles elhatárolást a joggyakorlat is követi.

 

JOGGYAKORLAT:

 

A gépkocsi vezetésének más személy részére történő átengedése nem jelenti egyben az üzembentartói minőség átszállását is. Ha azonban egy gépjárműnek több tulajdonosa van (például férj és feleség), akkor a gépjármű kötelező felelősségbiztosítási szerződés kötésére kötelezett üzembentartó, valamint a fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytató üzembentartó személye elválhat egymástól, mert előbbi a tulajdonjoghoz, illetőleg a forgalmi engedélybe bejegyzéshez, utóbbi pedig a tényleges tevékenység rendszeres és tartós folytatásához kötődik. Ha ilyen esetben valamelyikük olyan kárt térít meg, amely a másikat terheli, a köztük fennálló jogviszonyra, vagy a jogalap nélküli gazdagodásra irányadó szabályok szerint követelheti annak megtérítését.