I. Általános rendelkezések
1.1. Az egyesület neve: Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete
Az egyesület rövidített neve: FOME
Székhelye: 1053 Budapest, Henszlmann Imre u. 9. fsz. 1.
1.2. A FOME az egyesülési jogról szóló törvény alapján létrejött országos társadalmi szervezet, működése a Magyar Köztársaság területére terjed ki.
1.3. A FOME politikai tevékenységet nem folytat, szervezete politikai pártoktól független, azoknak anyagi támogatást nem nyújt, tőlük ilyen támogatást nem fogad el. Az Egyesület országgyűlési illetve helyi önkormányzati képviselői választáson jelöltet nem állít és nem támogat.
II. Az Egyesület céljai
2.1. A FOME célja: a fogyasztók érdekeinek védelme, a fogyasztóvédelem hatékony működésének elősegítése.
2.2. A FOME tevékenységi körében gondoskodik a fogyasztói érdekek feltárásáról, képviseletéről és védelméről. Ennek keretében:
a.) érdekfeltáró munkájával segíti a fogyasztók gazdasági érdekeinek és fogyasztói jogainak érvényesítését, ennek keretében feltárja a fogyasztói problémákat, értékeli a fogyasztói jogok érvényesülését,
b.) figyelemmel kíséri a fogyasztókkal szemben alkalmazott általános szerződési feltételeket,
c.) képviseli a fogyasztókat az érdekegyeztető fórumokon és testületekben,
d.) eljárást, vizsgálatot, intézkedést, jogszabály-módosítást kezdeményez a fogyasztói jogok vagy fogyasztói érdekek védelme érdekében,
e.) véleményezi a fogyasztókat érintő jogszabálytervezeteket, jogszabály-módosítást kezdeményez a fogyasztói jogok vagy fogyasztói érdekek érvényesítése vagy védelme érdekében,
f.) közreműködik a fogyasztóvédelmi politika kidolgozásában és figyelemmel kíséri annak érvényesülését,
g.) a fogyasztók tájékoztatását szolgáló és jogérvényesítésüket elősegítő tanácsadó irodát és a fogyasztók tájékoztatását szolgáló információs rendszert működtet,
h.) fogyasztóvédelmi oktatást szervez,
i.) a tevékenysége során tapasztaltak nyilvánosságra hozatalával tájékoztatja a közvéleményt,
j.) a fogyasztói érdekek védelme céljából részt vesz a nemzetközi szervezetek tevékenységében,
2.3. Az Egyesület szervezi és támogatja a fogyasztói jogi képviseletet, közvetlen jogi képviseletet viszont nem lát el.
2.4. Az Egyesület a 6/1989. (VI.8.) IM rendelet tájékoztatójában megjelölt tevékenységek közül a következőket folytatja:
a.) oktatási tevékenység
b.) kutatási tevékenység
c.) jogvédő tevékenység
d.) nemzetközi tevékenység
2.5. Az Egyesület a fogyasztóvédelmi célok megvalósítása érdekében kezdeményezi és támogatja szakmai konferenciák, kiállítások, bemutatók szervezését.
2.6. A FOME célja, hogy két éves működést követően fogyasztóvédelemről szóló törvény előírásainak megfelelően a fogyasztók széles körét érintő ügyekben közérdekű keresetet indítson.
III. Egyesületi tagság keletkezése, megszűnése
3.1. Az Egyesület rendes tagja lehet minden olyan természetes személy, akit három egyesületi – ebből egy elnökségi – tag a felvételre ajánl, az alapszabály rendelkezéseit magára nézve kötelezőnek elfogadja, a belépési nyilatkozatot aláírja és kötelezettséget vállal az egyesületi célok megvalósítása érdekében történő közreműködésre és a tagdíj megfizetésére. A rendes tag felvételéről való döntés elsőfokon az Elnökség hatáskörébe tartozik.
3.2. Az Egyesület pártoló tagja lehet az a magyar és külföldi jogi személy, amely belépésével támogatni kívánja az egyesületi célok megvalósítását, az alapszabály rendelkezéseit magára nézve kötelezőnek elfogadja, a belépési nyilatkozatot aláírja és kötelezettséget vállal az egyesületi célok megvalósítása érdekében történő közreműködésre és a tagdíj megfizetésére. A pártoló tag felvételéről való döntés elsőfokon az Elnökség hatáskörébe tartozik.
3.3 A tagfelvételi kérelmet az Egyesület elnökéhez kell eljuttatni, aki azt köteles döntésre az Elnökség soron következő ülése elé terjeszteni. A felvételről vagy annak elutasításáról az ülést követő 8 napon belül írásban kell a jelentkezőt értesíteni. A döntés ellen az érintett annak kézhezvételétől számított 15 napon belül írásban fellebbezéssel élhet, melyről a Küldöttgyűlés soron következő ülésén dönt.
3.4 A rendes és pártoló tagok (továbbiakban: tagok) jogai és kötelezettségei az értelemszerű eltérésekkel azonosak.
3.5 Az egyesületi tagság megszűnik a tag halálával (megszűnésével), kilépéssel, törléssel vagy kizárással.
3.6 A kilépést írásban kell közölni az Egyesület elnökével.
3.7 Az Elnökség törölheti az egyesületi tagok közül azt, aki az éves tagdíjat - a befizetésére megállapított határidőt követően - az elnök írásbeli felszólítása ellenére 30 napon belül nem fizeti be. A döntés ellen a tag a Küldöttgyűléshez fellebbezhet.
3.8 Az Elnökség bármely tag indokolt írásbeli kezdeményezésére kizárhatja az Egyesületnek azt a tagját, aki (amely) tevékenységével, mulasztásával akadályozza az Egyesület céljainak megvalósítását. A kizárás oka lehet, ha a tag az Egyesületnek anyagi kárt okoz, jó hírét sérti, nem nyilvános információit illetéktelenek tudomására hozza. A kizárásról szóló döntést a taggal 8 napon belül írásban kell közölni. A döntés ellen a kézhezvételtől számított 15 napon belül fellebbezéssel lehet élni, melyet a Küldöttgyűlés soron következő ülésén bírál el. Az Elnökség kizárásról szóló döntésének jogerőre emelkedéséig az érintett tagsági jogait nem gyakorolhatja.
IV. A tagok jogai és kötelezettségei
4.1 A tag jogosult :
• a FOME tevékenységében részt venni
• az egyesület tisztségviselőit (küldötteit) jelölni, választani, valamint megválasztása esetén tisztséget betölteni,
• kezdeményezni a tisztségviselők és küldöttek visszahívását.
4.2 A tag köteles:
• tagdíjat fizetni,
• az alapszabályban foglaltakat maradéktalanul megtartani.
4.3 A pártoló tag a 4.1 és 4.2 pontokban meghatározott jogait és kötelezettségeit a bejegyzett képviselője révén gyakorolhatja, illetve teljesítheti.
V. A FOME szervezete
A FOME szervei:
a.) Küldöttgyűlés
b.) Elnökség, elnök
c.) Megyei szervezet
VI. A Küldöttgyűlés
6.1 A FOME legfelsőbb szerve a Küldöttgyűlés. A Küldöttgyűlés tagjait az egyesület tagjai megyei szervezetenként választják oly módon, hogy minden öt egyesületi tag után egy küldött választására van lehetőség. Ha a megyei szervezet tagjainak száma nem éri el az öt főt, egy küldött választására akkor is van lehetőség.
6.2 A megyei szervezetek küldötteit küldöttválasztó gyűlésen választják meg. A küldött-választó gyűlés összehívásáról a megyei szervezet elnöke köteles gondoskodni. A megyei szervezet elnöke köteles a korábban megválasztott küldött mandátumának lejártát megelőzően legalább egy hónappal a küldöttválasztó gyűlést összehívni. A tagokat a gyűlés időpontjáról, helyéről és napirendi pontjairól a megyei szervezet elnöke levélben vagy e-mailben köteles értesíteni oly módon, hogy annak kiküldése és a gyűlés megtartása között legalább két hét teljen el. A küldöttválasztó gyűlés határozatképes, ha a megyei szervezet tagjainak több mint a fele jelen van. Határozatképtelenség esetén a gyűlést egy héttel később meg kell ismételni, amely a megjelentek számára tekintet nélkül, határozatképes, ha a fentiekről a tagokat az eredeti meghívóban már előre tájékoztatták. A küldöttek megválasztása nyílt szavazással, a jelenlévők többségének igen szavazatával történik. Szavazategyenlőség esetén a megyei szervezet elnökének szavazata dönt. A küldöttek mandátuma két évre szól. A küldöttválasztó gyűlés megtartását követő 3 munkanapon belül a megyei szervezet elnöke írásban köteles tájékoztatni a FOME Elnökségét a küldöttválasztó gyűlés eredményéről.
6.3 A küldöttek mandátuma megszűnik:
• a megválasztást követő négy év elteltével,
• a küldött halálával (megszűnésével),
• lemondással,
• az egyesületi tagság megszűnésével,
• írásbeli visszahívási indítvánnyal, ha azt a megyei szervezet tagjainak többsége támogatólag aláírja.
6.4 A Küldöttgyűlés üléseit szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal tartja. A Küldöttgyűlést az Elnökség a napirendi javaslat megjelölésével hívja össze. A Küldöttgyűlést 30 napon belüli időpontra akkor is össze kell hívni, ha az Elnökség vagy az elnök lemond, visszahívják, vagy az Egyesület tagjainak illetve a küldötteknek legalább egyharmada írásban, a napirend megjelölésével kéri, vagy azt a bíróság elrendeli.
6.5 A Küldöttgyűlés határozatképes, ha azon a megválasztott és szavazásra jogosult küldöttek több mint fele jelen van. A határozatképtelenség miatt összehívott ismételt Küldöttgyűlés azonos napirenddel a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes, ha a fentiekről a tagokat az eredeti meghívóban már előre tájékoztatták és annak időpontja, helye az eredeti időpontra szóló meghívóban szerepelt.
6.6 A Küldöttgyűlés határozatait nyílt szavazással, a szavazásra jogosultak többségének igen szavazatával hozza. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. Bármely küldött kezdeményezheti, hogy az Elnökség tagjainak megválasztása titkos szavazással történjen. A javaslatról a Küldöttgyűlés vita nélkül határoz. A jelenlévő, szavazásra jogosult küldöttek 2/3-ának igen szavazata szükséges az Alapszabály módosításához és az Elnökség tagjainak mandátumuk lejártát megelőző felmentéséhez.
6.7 A Küldöttgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik:
a.) az alapszabály megállapítása és módosítása,
b.) az Elnökség és az elnök megválasztása, felmentése, továbbá visszahívásának és lemondásának tudomásul vétele,
c.) az éves költségvetés elfogadása,
d.) az Elnökség éves beszámolójának elfogadása,
e.) az Egyesület más társadalmi szervezettel való egyesülésének, illetve feloszlásának kimondása,
f.) másodfokon az egyesület tagjának kizárása,
g.) a tagdíj összegének megállapítása,
h.) működésének részletes szabályait tartalmazó ügyrend elfogadása, amely az alapszabállyal nem lehet ellentétes.
6.8 A Küldöttgyűlés az Elnökség tagjainak megválasztásakor három fős (elnök és két tag) jelölő bizottságot választ. A jelölő bizottságnak nem lehet tagja az Elnökségbe jelöltséget elfogadó személy. A jelölő bizottság összegyűjti a küldöttek által tett személyi javaslatokat, és azt szavazásra a Küldöttgyűlés elé terjeszti. Az Elnökség megválasztásával kapcsolatos napirendnél a Küldöttgyűlés ülését a jelölő bizottság elnöke vezeti.
VII. Az Elnökség
7.1 Az Elnökség a FOME ügyintéző és képviseleti szerve. Az Elnökség öt tagját (elnök és négy tag) a Küldöttgyűlés négy évre választja. Az Elnökség saját tagjaiból megválasztja az Egyesület alelnökét.
7.2 Az Elnökség tagjainak megbízatása megszűnik:
• a megválasztást követő négy év elteltével, az új Elnökség megválasztásának napján,
• a tag halálával,
• lemondással,
• a Küldöttgyűlés általi felmentéssel,
• az egyesületi tagság megszűnésével,
• írásbeli visszahívási indítvánnyal, ha az egyesület tagjainak többsége támogatólag aláírja, az új Elnökség megválasztásának napján.
7.3 Az Elnökség szükség szerint, de legalább negyedévente ülésezik. Az Elnökség üléseit az elnök, akadályoztatása esetén az alelnök jogosult és köteles összehívni a napirendi pontok, a helyszín, és az időpont megjelölésével. A meghívót írásban vagy e-mailben az ülés megtartása előtt legalább 8 nappal korábban ki kell küldeni.
7.4 Az Elnökség határozatképes, ha a legalább 3 elnökségi tag jelen van. Határozatait nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. Az Elnökség ülései az Egyesület tagjai számára nyilvánosak, az üléseken tanácskozási joggal vehetnek részt az elnök által meghívott személyek vagy azok, akiknek az Elnökség tanácskozási jogot biztosít.
7.5 Az Elnökség:
• összehívja és előkészíti a Küldöttgyűlés üléseit,
• dönt az Egyesületbe való felvételről,
• vezeti és rendszeresen aktualizálja az alapszabály mellékletét képező tagnyilvántartást,
• elsőfokon dönt a tag kizárásáról,
• előterjeszti az Egyesület éves költségvetését és beszámolóját,
• együttműködési megállapodásokat hagy jóvá más szervezetekkel,
• szakértői bizottságokat alakít, működteti az Egyesület szakértői hálózatát,
• elfogadja a működésének részletes szabályait tartalmazó ügyrendet,
• az Egyesület pénzügyi lehetőségeinek függvényében dönt munkaszervezetének létrehozásáról, működtetéséről, az alkalmazottak felett gyakorolja a munkáltatói jogokat,
• a megyei szervezet kérése alapján, a jogszabályi lehetőségek függvényében dönt annak jogi személyként történő működésének elismeréséről,
• irányítja az Egyesület operatív működését.
VIII. A FOME elnöke
8.1 A FOME elnöke:
• összehívja és vezeti az Elnökség üléseit,
• vezeti a Küldöttgyűlés üléseit,
• segíti a megyei szervezetek tevékenységét,
• képviseli az Egyesületet,
• kezdeményezi és elősegíti az egyesület nemzetközi együttműködését,
• gyakorolja a kiadmányozási jogot az Egyesület levelezésénél.
8.2 A FOME elnökének akadályoztatása esetén jogosítványait az alelnök gyakorolja, jogosult az Egyesület önálló képviseletére.
IX. A FOME megyei szervezetei
9.1 Az Egyesület tagjai állandó lakóhelyük (indokolt esetben tartózkodási helyük) szerinti megyei szervezetben végzik tevékenységüket.
9.2 A megyei szervezetek az Alapszabály keretei között működési rendjüket maguk állapítják meg.
9.3 A megyei szervezet a küldöttek választására vonatkozó szabályok alkalmazásával megválasztja elnökét. Az elnök vezeti a megyei szervezet tevékenységét, képviseli annak véleményét az Egyesület más szervei előtt.
9.4 A megyei szervezetet kérelmére az Elnökség jogi személlyé nyilváníthatja, amennyiben tevékenysége alapján önálló költségvetés szerint történő gazdálkodása indokolt.
9.5 A megyei szervezetek :
a. munkaprogramot dolgozhatnak ki, tevékenységükről és költségvetésükről éves beszámolót készítenek,
b. működési területükön ellátják a fogyasztóvédelemmel összefüggő feladatokat,
c. működésének közigazgatási határain belül önállóan veszik fel a kapcsolatot a helyi államigazgatási, önkormányzati és társadalmi szervezetekkel, intézményekkel, gazdasági érdekképviseleti szervezetekkel,
d. helyi szinten megállapodást köthetnek és pénzügyi forrásaik biztosítására önállóan részt vehetnek helyi, regionális illetve az Elnökség egyetértésével országos pályázatokon.
X. A FOME gazdálkodása, képviselete
10.1 A FOME éves költségvetés alapján gazdálkodik, melyet az Elnökség javaslata alapján a Küldöttgyűlés fogad el.
10.2 A FOME bevételei:
• tagdíj,
• költségvetési támogatás,
• a tagok, vagy más természetes illetve jogi személyek által rendelkezésre bocsátott anyagi támogatás,
• adományok, alapítványi támogatás,
• pályázati támogatások,
• kiadványok bevételei,
• rendezvények bevételei,
• egyéb vállalkozási tevékenység bevételei.
10.3 Az Egyesület vállalkozási tevékenységét csak másodlagosan, az Alapszabályban meghatározott céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végezhet, gazdálkodása során elért eredményét nem oszthatja fel, azt a fogyasztóvédelem fejlesztésére fordítja.
10.4 Az Egyesületet az elnök (akadályoztatása esetén az alelnök) önállóan képviseli, a FOME nevében jogokat szerezhet, kötelezettséget vállalhat. Az elnök eseti írásos meghatalmazást adhat az Elnökség tagjainak az Egyesület önálló képviseletére. Az elnök és az alelnök együttes akadályoztatása esetén az Egyesületet a bírósági nyilvántartásba név szerint bejelentett két elnökségi tag együttesen képviselheti. Az Egyesület bankszámlájáról az elnök és bármely elnökségi tag együttesen rendelkezhet. Az utalványozási jogot az elnök gyakorolja bármely elnökségi tag ellenjegyzése mellett.
10.5 A FOME tartozásaiért saját vagyonával felel. A FOME vagyonát (ingó, ingatlan) az elnök kezeli.
10.6 A FOME önálló gazdálkodást végző helyi szervezetei által elfogadott költségvetések nem részei az Egyesület éves költségvetésének, tőlük pénz vagy egyéb forrásokat elvonni nem szabad.
XI. Az Egyesület megszűnése
11.1 Az Egyesület megszűnik feloszlással, más társadalmi szervezettel való egyesüléssel, feloszlatással, illetőleg megszűnésének megállapításával.
11.2 Az Egyesület feloszlásának, más társadalmi szervezettel való egyesülésének kimondása a Küldöttgyűlés kizárólagos hatásköre. A döntéshez a jelenlévő küldöttek 2/3-ának igen szavazata szükséges.
11.3 Az Egyesület megszűnése esetén – a hitelezők kielégítése után – vagyonát a fogyasztóvédelmet támogató közcélú alapítvány támogatására kell fordítani.
11.4 Az Egyesület feloszlatása illetve megszűnésének megállapítása a törvényi előírások alapján a bíróság hatáskörébe tartozik.
XII. Átmeneti és záró rendelkezések
12.1 Ezen Alapszabályt a FOME megismételt alakuló Közgyűlése 2003. február 2. napján Budapesten tartott ülésén fogadta el.
12.2 A FOME bírósági nyilvántartásba vételét követő 2 hónapon belül a megyei szervezeteket meg kell alakítani és a küldötteket meg kell választani. Az alakuló megyei küldöttválasztó gyűléseket az Egyesület elnöke hívja össze. A Küldöttgyűlés első összehívásáig jogosítványait az alapító tagok által alkotott alakuló Közgyűlés gyakorolja.
Budapest, 2007. március 5.
Dr. Hajnal Zsolt
elnök