Ahogy a Gazdasági Versenyhivatal is több határozatában rámutatott, az érintett vállalkozások a csoportban való részvételt a pénzügyi szolgáltatásokkal összetéveszthető módon jelenítették meg kereskedelmi kommunikációjukban, megvalósítva ezzel a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát.
A Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületéhez az elmúlt két évben több száz panasz érkezett, amelyben ügyfelink arról számoltak be, hogy azonnali pénzhez jutás ígéretével kecsegtette őket a csoport szervezője, és a szerződések megkötését megelőző szóbeli tájékoztatás jelentősen elvált az írásbeli szerződési feltételektől, ezért becsapva érezték magukat. A jelenséget súlyosbította, hogy a csoportszervezők kifejezetten sérülékeny fogyasztói rétegek számára kínálták szolgáltatásukat, így KHR listára kerülteknek és nyugdíjasoknak. Mivel több szervező kereskedelmi kommunikációja a terméket pénzügyi szolgáltatásként állította be (noha valójában erről szó sincs, hiszen a fogyasztói csoport egy sajátos jogi konstrukció, amely ingóság megszerzésére irányuló előtakarékossági elemeket és szerencseelemet is magában hordoz), e sérülékeny rétegek fokozott hajlandóságot mutattak a szerződés megkötésére.
A Fogyasztóvédelemről szóló törvény legújabb módosításának következtében a fogyasztói csoportok szervezése 2014. január 1-ig be lesz tiltva. A módosítás a befektetési alapkezelőkról szóló törvénnyel, a 2011. december 29-i Magyar Közlönyben került kihirdetésre. A pontos szabályok értelmében a fogyasztóvédelemrõl szóló 1997. évi CLV. törvény 2. §-a a következõ i) ponttal egészül ki:
„i) fogyasztói csoport: a szervezõk – díjazás ellenében történõ – közremûködésével a csoport tagjai pénzének összegyûjtésén alapuló minden olyan csoport, amelynek célja, hogy minden tagja az általa elõre meghatározott dolog tulajdonjogát a tagok befizetéseibõl, elõre meghatározott idõtartamon belül – véletlenszerû vagy többletfeltételek vállalásától függõ kiválasztás útján – a csoport segítségével megszerezze,”
(6) Az Fgytv. a 16/A. §-t követõen a következõ IV/B. fejezettel egészül ki: „IV/B. FEJEZET FOGYASZTÓI CSOPORT SZERVEZÉSÉNEK TILALMA 16/B. § Fogyasztói csoport 2014. január 1-jéig nem hozható létre.” (7) Az Fgytv. 55. § (1) bekezdése a következõ l) ponttal egészül ki: (Felhatalmazást kap a Kormány, hogy) „l) a fogyasztói csoportok szervezésére és mûködésére, valamint a fogyasztói csoportokkal kapcsolatos fogyasztóvédelmi hatósági feladatok ellátását végzõ szerv kijelölésére, annak feladat- és hatáskörére,” A részletszabályok tehát rendeleti úton kerülnek meghatározásra.
A jelenleg működő fogyasztói csoportok nem kerülnek "betiltásra", azok tehát tovább működhetnek, elkerülendő ezzel a tagok tömeges kiválását, illetve a megfelelően működő csoportok fizetésképtelenné válását.
A Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete üdvözli a megszületett szabályozást, amely hosszú idő után először próbál - ha átmenetileg is - rendet teremteni e roppant problémás területen..